(20) 311 9471

Az Időcsapda színfalai mögött 1. rész.

Alapvetően minden szabadulószoba fel tud sorakoztatni sok-sok érdekes történetet és sztorit, hiszen az érdekes nehézségektől a váratlan furcsaságokig nagyon sok mindennel kell szembesülni annak aki szabadulószoba üzemeltetésre adja a fejét. A következő bejegyzésben ezek közül az érdekességek közül szemezgetünk egy kicsit.

Az Időcsapda egyik legszembetűnőbb sajátossága, hogy egy pincerendszerben található. A közel 400 négyzetméteres pince 2021-re már teljes mértékben kihasználttá vált. Ez azt jelenti, hogy ettől az évtől már az összes szobánk az Erzsébet körút 17. alatt található. Viszont ez nem mindig volt így. Sokszor a játékmestereinknek 2-3 helyszínen is helyt kellett állniuk, ami nagy kihívást tudott néha okozni a szervezésben. Amellett, hogy ez kényelmetlen szervezésügyileg, lehetőséget adott arra, hogy a vendégek ne találják meg a játék pontos helyszínét. Szerencsére ez mára a múlté, és kényelmesen egy helyszínen tudjuk fogadni a szabadulni vágyó csapatokat.

Erzsébet körút 17. 30-as kapucsengő

Amikor egy csapat megérkezik jobb esetben feltárcsázza a 30-as kapucsengőt. A játékmester felveszi és elmondja, hogy be kell jönni az ajtón, majd jobbra kell fordulni és ott lesz egy nagy barna ajtó, rajta egy Időcsapda felirat. Ezen be kell jönni, majd a szemben lévő pincelejáraton az előbbiekben említett csigalépcsőn meg kell közelíteni a helyszínt. Ez 100-ból 99 szer szokott is sikerülni, viszont abból az egyből amelyik nem, kellemes humoros és anekdotikus történetek keveredhetnek ki. Az első hiba amit a bejutásnál el lehet követni, az az, hogy nem a 30-as számot hívja a kedves vendég, hanem a 3-as lakót. Szerencsére az itt lakók nagyon kedvesek, és miután realizálják, hogy valószínűleg nem az ő lakásukban szeretne egy 6-fős gyerekzsúr megküzdeni a baziliszkusszal kedvesen útba igazít. Innen is nagyon köszönjük a 3-as lakás lakójának.

A lejutás a 30-as kapucsengő megnyomásával még nem 100%-os biztosságú, de egy szuper kezdés. Ilyenkor a játékmester szintén elmondja a lejutáshoz szükséges tippeket, de ilyenkor még bármi közbejöhet. A 4-6-os villamos, vagy egy mentőautó hangja még zavart kelthet. Ilyenkor előfordulhat egy aprócska, de annál lényegesebb információ félre, vagy meg nem hallása. A szabadulás lázában égő csapatok joggal gondolhatják, hogy: “nem lehet ez olyan bonyolult rájövünk”. Mindenkit szeretnék megnyugtatni ez a legtöbb esetben sikerül is. Igyekszünk mindent a legegyértelműbben kiírni és elmondani. Viszont a nagy számok törvénye miatt egy egy csapat el-el téved. Ebben az esetben a csapatok meglepődve lépnek be a felettünk üzemelő török gyrosos hátsó bejáratán az étterembe. Szerencsére a helyet üzemeltető úr akinek a gyrosa páratlanul finom, mindig nagyon segítőkész és megmutatja merre is vezet a helyes út. Innentől a csigalépcsőn már nem lehet eltévedni és pincében már a játékmester mindenben segít.

Nálunk a csigalépcső elég szűk, de van egy saját Zastavánk!

Az Időcsapda pincéjébe egy szűk csigalépcsőn át vezet le a kedves vendégek útja, ami  az újralakkozás és a falon lévő teljes graffiti-festés miatt szebb mint újkorában. Ha a lépcsőig eljutottál, nincs más dolgod, csak Harry Potteresen követni a pókokat… Amiket a falon találsz felfestve, de vigyázat, a csodálkozás közben nézz a lábad elé is, nehogy legurulj!

A csigalépcsőnek egy nagy hátránya biztosan van, elég szűk, így a nagyobb tárgyak lehozatalát ez sajnos eléggé megnehezíti. És hogy milyen nagy tárgyak kellenek egy szabadulószobába? Hát kellenek szekrények, gardróbok, asztalok, fotel és kanapé is. Ezeket még nagy odafigyeléssel és megfelelő bútorfelező majd újra össze csavarozó/ragasztó képességekkel orvosolni lehet. Viszont amire a legbüszkébbek vagyunk, hogy a CSI- Budapest a Hentes szobánkban egy majdnem egész Zastava is található. Sikerült majdnem egy komplett autót lehozni az Időcsapda csapatának a pincébe (elsőre nem biztos, hogy olyan nagy kihívásnak tűnik, de tényleg az volt). Ez természetesen úgy történt mint egy legózás. Az autó karosszériáját szétvágták (4 darabba), és a pincében mérnöki precizitással újra kellett hegeszteni. Ilyen az amikor a kreativitás és a tökéletes díszletre való törekvés egymásra talál és győz.

A váróterem megújult!

A covid válság miatt szükségesnek éreztük két váróterem beüzemelését is, hogy két csapatnak véletlenül se kelljen egy légtérben várakozni. Itt egy gyors beleegyező nyilatkozat kitöltése vár a csapatokra, ami feltétele a szabadulás elkezdésének. A várótermünk dizájnját a Varázslóvilág pályáink ihlették. A gyerekeknek beépített hinta és egy kisebb mászóka áll rendelkezésre arra az esetre ha csapatok előbb érkeznének. Emellett remek fotó készítési helyszín is. Megtalálható a Griffendél, a Mardekár, a Hugrabug, és a Hollóhát címere is, így ki-ki preferenciája szerint tud csapatképet készíteni. Egyébként a képek elkészítésében a játékmesterek nagyon szívesen segítenek, hogy mindenki rajta tudjon lenni, és így maradandó emlékké is válhasson.

Viszont ez nem minden. A teremben található egy óriási tv, amin olyan oktató videókat tekinthettek meg, ami a játék során a hasznotokra válhat. A speciális lakatok megismerésével már rutinosabban tudtok a szobába lépni, és joggal érezhetitek azt, hogy semmi sem állhat a szabadulás útjába.

Csapatképek!

Az élményeket mindenki szereti. Ahogy emlékezni is szeretünk a barátainkkal,  családtagjainkkal eltöltött időre. Nincs ez máshogy a szabadulószobák világában sem. A nálunk megforduló csapatok nagy többsége készít közös képeket a játékok után, hol valamelyik pályán, hol pedig a váróban, vagy a folyosón. Ezekben az esetekben kérjétek nyugodtan a játékmester segítségét a tökéletes közös kép elkészítéséhez.
Azoknál a csapatoknál akik nagyon ügyesek voltak vagy esetlegesen rekordot vagy közelítő eredményt értek el, megszoktuk kérdezni, hogy készíthetünk-e mi egy is képet. Ez azért nagyon szuper, mert mi is emlékezni tudunk rátok egy klassz játék után. Ha nagyon jó eredményt értetek el és ti is benne vagytok akkor a képeteket a Facebookunkon is megosztjuk a kiváló eredményetekkel együtt.

Hogy mennyire kutyabarát az Időcsapda, hogy miket érdemes elhozni magatokkal a szabadulószobába, vagy hogy nálunk még a wc is mennyi sok izgalmat rejthet, ezeket és hasonló titkokat árulunk el következő blogunkban.

Hírlevél feliratkozás

Az Időcsapda® a legegyedibb szabadulós játék (escape room) Budapest belvárosában, két helyszínen és 7 igazán különleges pályával várja a szabadulni-vágyókat.

Cookie beállítások
Kosár tartalma
Ingyenes kiszállítás
Ingyenes kiszállítás
Tovább a kosárhoz