+36 20 311 9471

#1 Randihelyszínnek 🥰

Folyamatosan érkeznek hozzánk kisebb nagyobb csapatok, családok, ám az elmúlt időben feltűnt, hogy megszaporodtak a páros foglalások. Játékmesterként könnyű kiszúrni, hogy melyik kétfős csapat az, akik még a párkapcsolatuk elején járnak és kik azok, akik már hosszabb ideje vannak együtt, akik már összeszokottabbak és jobban ismerik egymást. Ám a legérdekesebb – és legkönnyebben, gyakorlatilag azonnal kiszúrható – mindig az elsőrandis csapat!

Egyrészt megtisztelő, hogy két ember minket választ ismerkedési helyszínnek, másrészt, ha jobban belegondolunk elég kézenfekvő választás: A moziban sok minden nem derül ki a másikról, azonkívül, hogy – jobb esetben – tud 90 percet egy helyben ülni; egy beszélgetős vacsora már jobb valamivel, de egy aktív programon, mint amilyen a szabadulószoba, a közös feladatmegoldások alatt társunk gondolkodásmódjába is betekintést nyerhetünk mindössze 60 perc alatt. Arról nem is beszélve, hogy a szabadulószobák, fejtörők, logikai feladatok megoldása már egyből egy közös érdeklődési pont is, ami már a kapcsolat elején jelent némi plusz kötődést.

Ha reménybeli párunkat egy szabadulószobába hívjuk elsőrandizni és ő rábólint, máris tudhatjuk, hogy valamennyire egy hullámhosszon vagyunk.

De persze erre is volt már ellenpélda: a sok-sok páros csapatunk közül egyről fixen tudjuk, hogy nálunk, a Varázsvilág – Odú szobánkban szakítottak. 😢 A fiú nem rendült meg, hogy a lány kiviharzott: egyedül is befejezte a játékot és végül sikeresen szabadult! 😄

#2 Csapatépítésre

Az eredményes csapatmunkához és a munkahelyi légkör kellemessé tételéhez elengedhetetlen a munkatársak közti kapcsolat fejlesztése. Egy közös jó élmény, egy-egy közösen leküzdött feladat közösséget teremt. Nem is csoda, hogy a munkahelyi csapatok, csapatépítős társaságok is igen gyakoriak nálunk.

Az ilyen csapatokból többfélét is kiszúrhat a szemfüles játékmester: vannak olyanok, akik egymásnak való bemutatkozással kezdik az érkezést, tehát valószínűleg nálunk találkoznak először, újak az adott munkahelyen. És persze vannak az összeszokott, már több éve egy helyen dolgozó csoportok is, akik megjártak már pár csapatépítőt és leginkább csak jól akarják érezni magukat. Mindkét esetben jó helyen járnak nálunk 😉

#3 Félelmek és fóbiák leküzdésére

Vannak játékosok akik azért látogatnak meg minket és más szabadulószobákat, hogy szembenézzenek a félelmeikkel és a fóbiáikkal. Természetesen nem a tériszonyról van szó hanem leginkább a klausztrofóbiáról és a pánikbetegségről. Az ilyen esetekben nagyon fontos, hogy előre tájékoztassa a csapat, illetve az érintett játékos a játékmestert a fennálló problémáról! Ilyen esetekben a fóbia mértékétől függően elmondjuk és átbeszéljük, hogy mik lehetnek az épp aktuális, problémás részek a szobában: pl.: legszűkebb helyek, bezáródó ajtók, olyan pont ahonnan nem látszik a kijárat vagy pánikbetegség eseten az esetleges ijesztő, hirtelen nyíló/előugró dolgok, pánikgombok elhelyezkedése és így tovább.

Az alapötlet orvosi oldaláról és indokoltságáról, valamint arról, hogy javallott-e egyáltalán ez a megközelítés mi természetesen nem sokat tudunk, mi csak a tendenciát látjuk, hogy ez is egy ok, ami miatt meglátogatnak minket egyes csapatok. Annyi biztos, hogy a megfigyelt, kontrollált, biztonságos környezet, a játékos kihívások és feladatok, a pánikgombok (amik azonnali kijutást eredményeznek) és a walki-talkiek (amin bármikor segítséget lehet kérni) talán tudnak annyi fogódzót nyújtani, hogy ne szülessen negatív élmény a próbálkozásból. Ami még sokat hozzátesz, hogy senki sem érkezik egyedül: 3-4 baráttal/családtaggal azért elég jó hangulatot lehet teremteni a feladatok megoldás és a közös játék során. 😉

És a végére egy kedves játékosunk tapasztalata amit facebookon osztott meg velünk:

„És egy saját tapasztalat amiért azóta is hálás vagyok: a játékvezetőnk felajánlotta klausztrofóbiás lányom miatt teljesen magától, hogy nyitva hagyja a bemeneti ajtót. “Csak” háromszor menekült ki játék közben a játéktérből a leányzó, de miután megnyugodott mindig szívesen visszatért játszani. Így maradhatott élmény mindenki számára az ott töltött idő. Köszönjük! 🙂 „