+36 20 311 9471

Online Szabadulószobákról

A COVID-19 járvány megfékezése miatt bevezetett, mindenki által ismerté vált kijárási korlátozás és az általános szociális távolságtartás fontossága vitathatatlan. Az e miatt keletkezett gazdasági válságot a vendéglátóhelyek és más erősen érintett vállalkozások képviselői leleményesen, ezerféle módon, pl. webshopok indításával és a házhozszállítási rendszer kialakításával próbálják elkerülni, vagy legalábbis a lehetőségekhez mérten tompítani. A szabadulószobák is világszerte hasonló helyzettel találták szembe magukat, hiszen nem fogadhatnak csapatokat így gyakorlatilag be kellett zárniuk.

E szorult helyzetben jött (illetve már korábban is létezett, de e miatt kezdett elterjedni) az online szabadulószoba ötlete. Ez úgy működik, hogy a csapatok az otthon kényelméből és persze biztonságából, személyenként külön-külön, saját laptopjukról és telefonjukról bejelentkezve játsszák le a játékot. Egyedül a játékmester van a helyszínen így ő a játékosok szeme, füle és keze. Kamerán keresztül mutatja a játékosoknak a szobát, a lakatokat és a feladványokat ők pedig ezek alapján, a játékmesternek adott utasítások segítségével próbálják megoldani a szobát. Az egészet úgy kell elképzelni, mint egy csoportos videóchat beszélgetést, de egy olyan platformon, ahol az egész középpontjában a játékmester által továbbított kamerakép és esetenként játékhoz kapcsolódó dokumentum van.

Milyen jellegű szabadulószobák képzelhetőek el online változatban?

Alapvetően kétféle szabadulószobát különböztetünk meg: a régi klasszikus szobákat és az újgenerációs szobákat. A klasszikus szobák jellemzői a lakatok, zárak és kulcsok; a logikai, keresős és ügyességi feladatok. Az újgenerációs szobákra jellemzőek a mágneszárak, rejtett távirányítók (pl.: varázspálca), proxyk és úgy alapvetően a programozást és elektronikai megoldásokat igénylő játékelemek, kijelzők, érzékelők, stb. Természetesen ritka, hogy egy szabadulószoba csak ilyen vagy olyan elemekkel dolgozik, legtöbbször a kettő keverékéből áll össze.

Ezek közül az online szabadulószoba inkább a gondolkodósabb, logikai alapú feladatokra fókuszál, hiszen, csak a játékmester van a helyszínen. Így például egy ügyességi feladat semmiféle sikerélményt sem nyújtana a csapatnak, mivel ők csak végignéznék, ahogy a játékmester végrehajtja amit már mindenbizonnyal ezerszer megcsinált. A keresős feladatok sem túl élvezetesek ilyen formátumban, szintén az előző okok miatt.

Így maradnak a küldönböző kódfejtések, logikai és asszociációt igénylő feladatok, ami inkább egy klasszikusabb, lakatos-kulcsos-kódos szabadulószoba élményt nyújt. Az viszont, hogy az online platformon kersztül dokumentumokat, képeket és videókat tudunk küldeni a csapatnak egy érdekes új réteget ad a játékhoz, amivel érdemes lehet kísérletezni és a klasszikus szobák eszköztárába mégis valami újat, valami frisset hozhat.

Honnan érkezett az online megoldás?

A szabadulószoba legendásan magyar találmány, így nem csoda, hogy az első online felület is egy magyar cégtől érkezett. Az Exit The Room készítette az EveryEscapeRoom gyűjtőoldalt, amin keresztül az egész rendszer működik. Ráadásul bármelyik szabadulószoba tulajdonos jelentkezhet, igényeylheti a csatlakozást és használhatja a platformot, mindezt teljesen igyenesen ami hatalmas segítség – és nem csekély jófejség – a részükről.

Saját leírásuk szerint:

“A Remote Escape Room megoldással az otthon biztonságából élvezhető közösségi tevékenységet kínálunk barátoknak, családoknak, kollégáknak – jellemezte a fejlesztést Rétfalvi Gábor, az Exit The Room tulajdonosa, hozzátéve, így akár karantén alatt is lehet közös programot szervezni. Mint kifejtette, az ötlet révén tud találkozni a család több generációja egy élvezetes játék erejéig, de akár csapatépítőt is lehet tartani a home officeba száműzött dolgozóknak.

Ezen felül, nagyon fontos, hogy a kényszerszabadságra küldött játékmestereknek újra munkát tudunk teremteni. Ez egy ekkora iparágban sok ezer munkahely megmentését, és számtalan család megélhetését jelenti világszerte – hangsúlyozta. A megoldásunkat és az arra lefejlesztett szoftverünket nem tartjuk meg magunknak, az összes szabadulószoba üzemeltetőnek ingyenesen felajánljuk.

Az EveryEscapeRoom szabadulószoba gyűjtőoldal segít nekünk eljuttatni a bajba jutott szabadulószobáknak ezt a forradalmi megoldást világszerte. Bízunk benne, hogy még időben érkezik, hogy sokakat megmentsen a csődtől. Az üzemeltetőktől csak annyit kérünk, hogy az így szerzett bevételek egy részét áldozzák koronavírus elleni küzdelemre – mi is így teszünk. “