Azok, akik az ezredforduló körül születtek még Közép-Kelet-Európában is kis eséllyel úszták meg, hogy a Harry Potter, mint szubkultúra valamilyen hatással legyen az életükre. A könyvek teljes sorozatából több mint 400 millió példányt sikerült eladni – olyan óriási elérésről van tehát szó, ami kultúratörténeti szempontból nagyon ritka, hasonló volumenű jelenség, mint a Beatles vagy a Star Wars.
J.K. Rowling felismerhette az elvágyódás igényét és olyan egy olyan világot hozott létre ennek kielégítésére, amely alacsony belépési küszöbű, még is kicsit komolyabb igényeket is ki tud elégíteni, ha valaki egy kicsit jobban szeretne elmélyedni a történetben. Tehát annak ellenére, hogy nem egy felületesen felépített világról van szó, könnyen a magunkénak érezhetjük az ifjú varázsló történetét, aki ő maga sem tudja eleinte, hogy különleges és hogy valójában nem ebbe a halandó világba tartozik.
A világ azonban, amelyekben az ehhez hasonló történetek játszónak olyan keretek, varázsvilágok, amelyeknek tagadhatatlan a kultúrateremtő hatása – a fantasynak nincsenek egységes hagyományai, pusztán egy szabadon változatható keretrendszer, ahol bármi elképzelhető. Tehát a fantasy kultúrának fogyasztói, miközben elképzelik, újraélik ezeket a világokat folyamatosan megújítják magát a műfajt még ha nem is közvetett módon.
Az Időcsapda varázsvilág pályái is ezt a generációs élményt próbálják kifejezni, átélhetővé tenni és tovább vinni a mostanában igen termékeny fantasy kultúrát olyan feladványok és élmények formájában, amelyek kézzel foghatóak, csapatjátékra ösztönöznek és szórakoztatnak.
Ha úgy tetszik ez egy olyan történet, ami soha nem ér véget, csak a szerzők változnak.
Ezek a fantasy világok azért működnek ilyen hatékonyan, mert következetesen hagynak a világukban felfedezetlen, homályos részleteket, amelyek folyamatosan lehetőséget adnak arra, hogy valamelyik szereplőnek a háttértörténetét árnyalják, finomítsák. Ilyen lehet például Dumbledore karaktere, mindenki eldöntheti, hogy a szokásos túlromantizált módon teszi magáévá a történetet, vagy a halála után megjelenő testvérével való viszonyából más képet alkot magának erről a karakterről.
Mi jellemző tehát a fantasy geek, harry potter generációra? A soha fel nem növés, végtelen képzelőerő, elvágyódás. Az ehhez kapcsolódó hétköznapi gyakorlatok észrevétlenül olyan mértékben mindennapi életünk részévé váltak, hogy valószínűleg már el sem tudnánk képzelni a hétköznapjainkat ezek nélkül a szokások nélkül – kinek van kedve minden nap bemenni dolgozni vagy az iskolába, ha az lefedi a teljes valóságot… Tehát ilyen szempontból a varázsvilág része annak a folyamatnak, ami lehetővé teszi azt, hogy épp mentális egészséggel menjünk nap mint nap munkába, hiszen, ha nem létezne az a mentális gyakorlat, ami létrehozza ezeket a világokat valószínűleg beleőrülnénk a monotonitásba… de mivel a varázsvilág egyben a munkaalapú világ tagadása is konfliktusban is áll azzal annak ellenére, hogy a fent említett módon ki is szolgálja azt. Csak rajtunk múlik, hogy ezt mire használjuk ki: mindennapi túlélésre, az élet nagy kérdéseinek megválaszolására, közösség építésére vagy akár a politikai térben való részvételre, ahogy az megjelent már a történelem során alternatív közösségeket építő anarchisták vagy az egyetemeket és az utcákat elfoglaló diákok által.
Minden ami az elképzelt térben történik hatással van a valóságra, még ha ez a hatás nem is közvetett, életünket alapjaiban meghatározó események mögött álhatnak fiktív jelenségek, ezért is érdemes részt venni az ilyen kulturális terek alakításában valamilyen formában.