(20) 311 9471

Gyerekek és az Időcsapda

Sokan kérdezik, hogy mit is jelent pontosan az, hogy gyermekbarát az Időcsapda. Nálunk a szobák majdnem fele a varázslóvilágban játszódik, amit a Harry Potter-rajongó felnőttek mellett leginkább a gyerekek választanak. Ezek a szobák azok, amik leginkább családbarátok de a felnőtt játékosok körében is nagy a sikerük. Többen azt gondolják, hogy ezek a szobáink kisebbeknek valóak, mert könnyebbek, mint a többiek, de ez nem igaz. A szobák nehézsége a varázslóvilágban nem tér el a többi játékunktól. Ezeket a szobákat is szívből ajánljuk kizárólag felnőtt csapatoknak is, mert szintén nagy kihívást tudnak nyújtani. Nálunk a gyerekbarát azt jelenti, hogy témájában, hangulatában és díszletében nem félelmetes a szoba. A gyerekekkel érkező csapatok nálunk extra figyelemben részesülnek. Igyekszünk többet segíteni és folyamatosan nyomon követjük a játékukat, hogy a sikerélmény ne maradjon el a végén. A játékok során nem célunk a csapatok megijesztése, hiszen mi elsősorban szabadulószoba és nem horror ház vagyunk.

varázslóvilágban játszódó pályáinkon kívül több másik érdekes szobánk is van. Ezek témájukban már kevésbé meseszerűek, de ugyanúgy családbarát szobáknak számítanak. Ilyen például a legújabb játékunk, a Csernobil és a Börtöncsapda, amit nyugodt szívvel tudunk ajánlani családoknak is. Ezeken felül természetesen vannak olyan szobáink, amiket nem szoktunk ajánlani kisgyermekes csapatoknak. Ezek a Pszichopata gyilkos csapdája és a CSI- a hentes. Ezek a pályák díszleteiben és hangulatukban félelmetesebbek a többi szobánál, viszont direkt ijesztgetés nincsen bennük. Nálunk nem cél, hogy a csapatok féljenek és igyekszünk ezeket az érzéseket a játékosokban elhessegetni.
Számunkra a feladványok, ügyességi feladatok és a csapatmunka az, ami fontos.

A gyerekek másik nagy kedvence az eddigi tapasztalataink alapján az Időcsapdánál a maratonozás. Ilyenkor a csapatok kettő vagy akár három pályát is végig játszhatnak egymás után kedvezményes áron. Ez azért nagyon szuper lehetőség, mert a csapatnak van ideje összeszokni. Kialakulnak a szerepek és sokkal jobban megtudjátok magatokat és a társaitokat is ismerni, kinek mik az erősségei. Így akár egy egész délutános program is lehet a szabadulás.

Nálunk az időcsapdában több lehetőségetek is van arra, hogy hogyan szeretnétek kombinálni a pályákat. A Harry Potter szerelmesek a varázsló világ pályáit kombinálhatják egy maratoni játék során. (Varázsló Börtön – Odú – Titkok kamrája) Viszont a lehetőségek tárháza végtelen. Bármely kettő vagy akár három pályánkat kombinálhatjátok, így még több stílusú pályánkon szerezhettek rutint magatoknak. A játékok között tudtok szünetet is tartani, de ha nagyon belelendültetek és nem szeretnétek kiesni a ritmusból akkor egymás után is tudjátok a játékokat játszani.

A szabadulás a gyerekek körében nagyon klassz szülinapi ajándék is lehet. Az Időcsapdánál a klasszikus szabadulás mellett van lehetőség zsúrozni is. Ez egy hagyományos szülinapi buli amit egy szobánkban lévő játékkal tudtok egybekötni. Majd miután kiszabadultatok, a Harry Potter tematikájú zsúr termünkben fogyaszthatjátok el a finom szülinapi tortát ami, a csomagunk részét képezi.

szülinapi zsúr elsőre úgy hangozhat, mint ami gyerekeknek van kitalálva, de rendszeresen jönnek hozzánk felnőttek is ünnepelni és játszani. Az idősebbek inkább a Csernobil Csapdája, CSI – Budapesten és Pszichopata Gyilkos Csapdája pályáink közül választanak, míg a gyerekek a varázsló világ tematikájú szobáinkat kedvelik. A szobákban egyszerre hatan tudtok játszani. Viszont sok olyan ünneplő társaság érkezik hozzánk, akik többen vannak ennél. Ilyenkor egy nagyon klassz párhuzamos játékot is tudtok játszani. A két csapat egy időben kezdi el a játékot és versenyezhet egymással. Ki jut ki előbb? Miután vége a játéknak, közösen ünnepelhetitek a szülinapot és a kijutást. Van lehetőségetek a pályáinkon is zsúrt tartani, ha esetleg nagyobb létszámmal érkeznétek mint a termünk befogadóképessége. Ilyenkor a játék után a pályát átalakítjuk, hogy alkalmas legyen a vendégsereg fogadására. Ez esetben a szülinapi hangulat mellett a szobáink hangulatát is élvezhetitek.

 

Hírlevél feliratkozás

Az Időcsapda® a legegyedibb szabadulós játék (escape room) Budapest belvárosában, két helyszínen és 7 igazán különleges pályával várja a szabadulni-vágyókat.

Cookie beállítások
Kosár tartalma
Ingyenes kiszállítás
Ingyenes kiszállítás
Tovább a kosárhoz